keky
keky
Men
 
Versek
 
Szerelemmel kapcsolatos versek
 
Kpek :)
 
Novellim
 
Fotim
 
Dominiks versek
 
Ha cserbenhagy a mzsa...
 
Karinthy Frigyes: A cirkusz



Karinthy Frigyes
A CIRKUSZ

Nyilvn gy volt, hogy szvszakadva vgytam a cirkuszba, de taln ppen gy vgytam a hegedre is - aztn elbb kaptam meg a hegedt, ellenben a cirkuszba nem vittek el, csak gy lehetett, hogy szaggatott idkzkben megjra lmodtam a cirkuszrl -, egyszer messzirl lttam dombok mgtt, s mintha valaki vezetett volna a kezemnl fogva. Mskor idegen, nagy vros kzepn egyszerre ott lltam, de ugyanaz a cirkusz volt, ugyanaz a bejrat, ktfel nyl vesztibl. Mr ekkor gy volt, hogy jegyem is volna, be is mehetnk, s mgis sszezavarodott az lom, s megint nem voltam bent.

Utoljra aztn vgiglmodtam. Ott lltam a pnztr mgtt, a bejratnl, s egy izgatott, szakllas, snta ember, az igazgat llt mellettem, a bejrat tarka fggnyt flkzzel flrehzta, s kiablva hadart: "Erre tessk, erre tessk, tessk bestlni, mindjrt kezddik, tessk, tessk." Az emberek pedig znlttek - rengeteg ember, tarka npsg, cseldek, katonk, kalapos asszonyok s borotvlt urak - lkdstk egymst, nevettek s hangosan beszlgettek. Tudtam, hogy rgtn meglt az igazgat, meg is ltott s bosszankodva mondta, mialatt megfogta a karom, "Tessk, tessk, van jegy? Akkor tessk, ha nincs, akkor allmars!" Mire ijedten elszorult a szvem, makogni kezdtem, hogy nincs jegy, de n nem is a nztrre akarok, hanem a hegedm... s ktsgbeesetten mutattam a hegedmet, amit, termszetesen, hnom alatt szorongattam. Lehajolt a szjamhoz s dhsen kivrta, mg vgighebegtem, hogy nincsen jegyem, de komponltam egy neket, sajt magam, a hegedmn, s ha beenged, bent eljtszom a kznsg eltt. Erre olyan hangosan kezdett nevetni, hogy a torkba lttam, mint valami mly alagtba, aztn ridegen, szrul szra ezt mondta: "Ifj bajtrs, elmebeteg, a te szved nagyon hemzseg." n ezt roppant tletes versnek talltam, s lttam, hogy az igazgatnak jl esett nkntelen elismersem, megveregette a vllam s azt mondta, vrjak, taln lehet valamit csinlni, majd megbeszljk.

Ksbb be is jtt a stt folyosra, ahol dideregve lltam, s leereszked jindulattal mondta, hogy a hegedls gy magban egszbenvve parallelepipedon. n rgtn rtettem, hogy ez azt jelenti, hogy nem nagyon bzik a sikerembe. Eskdzni kezdtem, mire elkomolyodott s tudtomra adta, hogy ht j, megprbljuk, de elbb szlni kell a katonai fennhatsgnak, ahol blyeget kapok, mint csszri s kirlyi garmada. Addig, mg ez meglesz, megmutatja nekem az egsz cirkuszt htul, a sznszeket, llatokat, mindent, hogy fogalmam legyen, mirl van sz, mi kell a kznsgnek.

Nekem dobogott a szvem boldog izgalmamban, hogy mgis bent vagyok, de amellett fltem. Grcssen szorongattam hnom alatt a hegedt, s erlkdtem, hogy ne felejtsem el a meldit. Rengeteg fggny kzt vezetett el, amiken mindenfle l festmny volt. Fnt, a magasban, pirosruhs emberek dolgoztak. Vrtam, hogy sznszeket, vagy mlovarnket is ltunk majd, de nem, szles, sok lpcs kvetkezett. Alig tudtam kvetni, oly sebesen futott a lpcsn. Aztn brsony tapts szobkon mentnk keresztl: vletlenl kinyitottam egy ajtt, melyen rikt lrma, zajongs bukott be, s rengeteg emberfejet lttam nyzsgni. Az igazgat rm kiablt, hogy csukjam be gyorsan, az a kznsg, vrja az eladst, s annak nem szabad ide benzni.

Aztn kis vasajtt nyitott ki: risi, flkr alak csarnok terlt el mlyen. Ennek a pomps, szkkutas s plmaerds csarnoknak a kzepn egy szparc frfi sszeszortott szjjal s vad szemmel fojtogatott egy nt. A n nehz, hrg torokhangokat hallatott csak - borzaszt ltvny volt, hangosan ordtani kezdtem s tkozdva kveteltem, hogy szaktsk ki a kezbl. De az igazgat lefogta a kezem. Ostoba, mondta, hisz ezek a sznszeim, az egsz jtk, klnben pedig nem is igazi emberek, viaszbl vannak, mint a panoptikumban. Mikor jobban odanztem, lttam, hogy a n arca igazn termszetellenes s a szemei vegbl valk.

Szgyelltem magam s msrl kezdtem beszlni, de a szvem mg rendetlenl zakatolt. Most egy rendetlen, nagy szobba vezetett az igazgat, ahol tarkaruhs s kifestett fik s lnyok ltek, padokban, mint ahogy iskolban szoks. Ez a bohc-iskola volt, mint ahogy megtudtam. Engem is beltetett a padba, s az igazgat egyms utn hvta ki a katedrhoz a felelket. Az egyik kzenjrva jtt ki s a fejt nha hozztgette a padlhoz. Ennek meg kellett ismtelnie a mutatvnyt. Aztn egy magas frfit hvtak ki, aki kst szedett el, s felvgta a mellt. Vr s td mltt ki a sebbl, a frfi hangosan nyszrgtt s a fldre roskadt. Az igazgat helyeslen blintott.

- gy j lesz - mondta -, ez tetszeni fog.

Az ngyilkos helyrement, a padbl tt s crnt szedett ki s sszevarrta a mellt, sziszegve s fintorogva. Akkor lttam, hogy szmtalan ilyen varrott heg szntotta vgig a mellt.

Msok is jttek, akik megint mst tudtak. Voltak hasbeszlk, akik oly csodlatos hsggel utnoztk emberek s llatok hangjt, hogy alig hittem a flemnek. Az egyik gyerekhangon beszlt oly tkletesen, hogy knny szktt a szemembe, mert a haldokl gyermek hangjt adta - de mikor arcba nztem, lmlkodva lttam, hogy a szeme s szja mozdulatlan. A msik sr s tkozd asszonyi hangot brzolt - aztn ms nimittorok is jttek, rekedt, kacag bgs hangzott fel, s a sttben vszes szemek lobogtak.

Az igazgat ekkor benzett egy knyvbe, s a nevemet mondta. Fellltam a padban, vgignzett, aztn gyorsan krdezett:

- Ht te mit tudsz?

A hegedmre mutattam, s jra dadogtam valamit a meldirl, amit komponltam. Nevets futott vgig a termen - az igazgat mrgesen ttt az asztalra.

- Mg mindig azzal a hegedvel bosszantasz! - mondta. - Micsoda cskasg!

Azt akartam mondani, hogy a meldia, amit komponltam, igen klns, s hogy n szeretnm eljtszani, ha megengedik. De egy fit hvott ki s elkldtt vele, hogy mutassa meg nekem a hangszereket.

Egy msik szobba vittek. Itt risi gpek s szerszmok lltak, mindegyik egy-egy hangszer. Voltak ott risi trombitk, amiket fjtatk mozgattak - egy-egy nyomsra valsgos mennydrgs szakadt ki a torkukbl. Aztn szobanagysg triangelek, gzkalapccsal. Egy risdob tetejn idomtott elefntok jrtak krbe s a lbukkal doboltak. Volt egy csodlatos orgona, ezt villamosgp hajtotta, ez egyszerre mozgatott harminc zongort s ezer aclspot - a legmagasabb sp olyan volt, mint egy gyrkmny. A karmester magas hdon llt; mikor sztvgta kt karjt, egyetlen akkord harsant fel s szlrvny lett - azt hittem, azonnal kirpt a szabadba. A zenszek eltt olyan klaviatra volt, mint amilyenen szedgpeket hajtanak - ppaszemmel dolgoztak, egyre a kottkat nzve.

Szdlve s zg flekkel kerltem vissza egy msik osztlyba, ahol mr vrt az igazgat. Elmondtam, hogy lttam a hangszereket, de egyiket se ismerem s nem tudok ezeken jtszani. Vllt vonogatta s azt mondta, hogy nagyon sajnlja, ez esetben gbic. Ekkor kt fggnys ajt eltt lltunk, mely a szabadba vezetett. A sznszek ezerfle maszkban, sietve indultak be az egyiken, melynek hasadkn sokszn villanyfny csapott ki egy-egy fggnylebbensre. Ide akartam bemenni, de az igazgat azt mondta, hogy ha nem tudok semmit, akkor taln jobb lesz elbb a hullakamrt megnzni.

A msik ajtn mentnk be - stt folyos vezetett lefel a pincbe. Pislkol gzfny sziszegett nagy tvolsgokban. Ktoldalt a kds s sr homlyban flkk nyltak - fehr kpenyeges, szennyesarc szolgk jrtak ki-be. Borzongs fogott el, s nem mertem benzni. A folyos legvgn megllt az igazgat s valakivel beszlgetett. Lopva nztem krl - a fal hosszban meglapulva hossz bdogasztalok hzdtak -, a bdogasztalokra sorba meztelen hullk voltak kirakva: aggok, gyerekek -, aztn rgi, preparlt testrszeket is lttam. Nehz, fojt formalinszag radt a mlybl. Lttam, hogy mg egy msik, stt folyos nylik, lefel. Az igazgat rlam beszlt - mintha beajnlott volna az orvosnak, hogy ott maradhassak. Az orvos a stt folyos fel nzett.

Ekkor knyrgni kezdtem, hogy ne kelljen itt maradnom - elmondtam, hogy inkbb kitanulok valamit, amivel fellphetek, ha mskpp nem megy. A fejket rztk s az orvos megjegyezte, hogy csak akrobatizmussal mehetnk valamire, mert a kznsg mr trelmetlen.

Most aztn egy magas, padlsfle helyisgbe vittek - kis szelellyukakon keresztl mlyen alattam lttam a vrost. A falak mentn sorban keskeny s magas ltrk tmaszkodtak. Ktelek, nyjtk s hlk hevertek szerteszt - a ltrkon rzsaszntriks artistafik dolgoztak. Egy ltrt tettek elm, hogy msszak fel rajta. Mikor a tetejn voltam, alulrl kihajltottk a ltrt az utca fl - grcssen megkapaszkodtam -, s mikor lenztem, lttam az egsz vrost, akkora emberek szaladgltak az utckon, mint a hangyk. Ekkor halkan siktottam, s elvesztettem eszmletemet.

De megint jra ott voltam s hosszan, heteken s hnapokon keresztl tanultam s gyakoroltam. Fel- s lemsztam a ltrn - mikor ez mr jl ment s valahogy meg is tudtam llani a ltra tetejn, akkor egy szket nyjtottak fel -, a szket vatosan egyenslyozva fellltottam s fellltam a szkre. Ksbb kt s hrom szkkel csinltuk ugyanezt. s hossz, hossz idk jttek.

Aztn, sokra, vgre-vgre ott lltam a sznpadon - de mr ekkor az arcom keskeny s rncos volt s be volt festve, mint azok, akiket elszr lttam. Most mr gy volt, hogy sok-sok v ta vagyok itt, s a cirkusz minden zegt-zugt ismertem. Rzsaszn trik volt rajtam, s fradtan dngtem a flhomlyos oldalfggnyk kztt, ahol izzad szolgk futkostak, hordtk a sznyegeket. Nehz lland zgs zizegett, s n fradt voltam tudni, hogy mi az. Egyszerre les, beteg vilgossg tmadt - szemeim eltt sztcsapdtak a brsonyfggnyk. Zsfolt emberfejek szorongtak a fggnyn tl - rvid taps zendlt fel, aztn vrakoz, suttog csnd.

Ott lltam, egyedl, a tgas s fehr fnyben sz sznpad sznyegn. Most nesztelen lptekkel kzpre futottam - a reflektor kpja kvetett mindentt. Kgymozdulattal hajlongtam, ktoldalt a pholyok fel. Aztn megkaptam a ltrt s sebesen, nesztelenl - oly knnyen hogy nem reztem a testemet - felksztam a ngyemeletes magassgba. Ott egyetlen vkony plcn vatosan felemelkedtem, s egyenslyozva inogtam nhny pillanatig. Ekkor vaslb asztalkt nyjtottak felm egy pzna vgre lltva. Elkaptam az asztalt, s kt lbbal knnyedn megtmasztottam a ltra fels fokn. Aztn rksztam az asztalra s felllottam r, folyton egyenslyozva kzben. Most hrom szk kvetkezett egyms tetejn - elgedett zgst hallottam, s felksztam az ptmnyre. Az utols szk lbbal gnek llott; az egyik lbra, mely inogva csendben krbefogott, visszafojtott llegzettel helyeztem el egy risi kocka als sarkt. Az egsz plet oly knnyen remegett alattam, hogy reztem, a pulzusom lktetse lktetve vgigfutott a ltra legals fokig. Vgre a pzna kvetkezett: percekig tartott, mg egyenesen r tudtam illeszteni a kocka fels sarkra. Aztn lassan ksztam fel a pznn - a tetejn voltam, meglltam s pihentem. A vertk forrn, lassan folyt le arcomon. Minden izmom megfeszlt, mint az j, s remegett. Vrtam, mg az plet ingsa elri a holtpontot - ekkor hallos csndben kiegyenesedtem, kibontottam trikmat s kihztam a hegedt... Remeg kzzel illesztettem r a vont... most egyik lbammal tapogatzva, lassan elengedtem a pznt - elredltem... egyenslyoztam nhny percig... s felhasznlva a rmlet csndjt, mely odalent kittotta a szjakat s marokra fogta a szveket... lassan s remegve jtszani kezdtem a meldit, amit rgen, rgen, rgen hallottam egyszer zengeni s zokogni a szvemben.

 
Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
Versek- ms tollbl
 
Novellk ms tollbl
 
.~.~.~.~.~.~
 

Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!